Decemberi köri találkozó

A csütörtöki ásványköri gyűlésen köri tagunk, Sipos József információban és érdekességekben gazdag előadását hallgathattuk meg az obszidiánokról.

Az összes kép megtekintéséhez kattintson ide.

Sipos József gyűjteményével a Zempléni-hegységben található ásványokra specializálódott. Az itt található obszidiánokról, azok keletkezéséről és megmunkálásáról, sőt, újkőkorszaki cserekereskedelméről is sok ismerettel rendelkezik, melyet kiegészít a Törökországon és Izlandon gyűjtött különlegességei.

Láthattunk különleges, zöld obszidiánokat Törökországból, a Nemrut nevű vulkáni kalderából, illetve az izlandi Hekla vulkánból származó, sztilbit által összefogott obszidiánt, ami igazi ritkaságnak számít, minthogy ilyen formában csak itt fordul elő. Ilyen különlegesség az obszidiántufa, amely habos, lyukacsos szerkezete miatt igen könnyű.

Az obszidiánok megmunkálásáról is sok érdekességet megtudtunk – a köveket hidrokvarcit ütőkővel munkálták meg. Az obszidián magkőből ilyen hidrokvarcit tömbökkel pattintották le a sima élű obszidiánpengéket. Mivel az obszidián – más nevén vulkáni üveg – nagyon könnyen törik, ez a művelet igen nagy precizitást és kézügyességet kívánt. A pattintás során a hidrokalcit ütőkő folyamatosan elvesztette amorf alakját, ahogy a kiálló élekkel a pattintást végezték. Így a hosszú használat során egészen gömb alakúra formálódtak.

 

Láthattunk marekanitot, barna színű, kis méretű, kerek, áttetsző formáját az obszidiánnak, amely oroszországi lelőhelyéről (Szibéria, Othotski kerület) lett elnevezve.

A képeken látható pattintott obszidiánok a Zempléni-hegységből származnak, ahogy a hidrokalcit ütőkövek is, melyeken jól láthatók kisebb kalcit kristályok is.

A kimerítő, gazdag ismeretanyagon alapuló előadást új és régi tagok is lelkesen hallgatták, jó volt megcsodálni közelről az obszidián kagylós törését, a pattintott pengék lenyűgöző részleteit, és a különleges darabokat, amiket csak múzeumokban lett volna lehetőségünk megtekinteni.

Legközelebb januárban találkozunk!

Az összes kép megtekintéséhez kattintson ide.

 

 

 

Eseménynaptár

loader

Friss hírek

Magyar Minerofil Társaság Békéscsaba Városi Ásványgyűjtő Köre © 2016
Az oldalon sütiket gyűjtünk, hogy kényelmesebbé tegyük a böngészést. Erről bővebb információkat olvashat, elfogadhatja, vagy megtagadhatja.
További információ Elfogadom Megtagadom