„Egészség délután” a gyomaendrődi Városi Könyvtárban – ásványokkal

Körünket Dinyáné Bánfi Ibolya, a gyomaendrődi Határ Győző Városi Könyvtár vezetője azzal a megtisztelő felkéréssel kereste meg, hogy vegyünk részt a 2017. október 6-án tartandó „Egészség délután” c. rendezvényükön. A kedves felkérésnek boldogan tettünk eleget, s körünket a rendezvényen Békési Katalin képviselte. Egy rögtönzött, szerény kis ásványbemutatóval és gyönyörű eladó ásványokkal várta a látogatókat, akik délután 2-5 óra között ellátogattak a könyvtárba. Az első látogatók már jóval a kezdési időpont előtt megérkeztek, akiknek nagyon örültünk. A délután során sokan megcsodálták a kiállított és a megvásárolható ásványokat – természetes ásványok, csiszolt marokkövek, továbbá sokféle ásványékszerből válogathattak a nézelődők.

A rendezvényre sok kedves kiállító érkezett, köztük termékbemutatók, őstermelők, házi készítésű portékákkal érkező vállalkozók, valamint orvosok és egészségügyi dolgozók, akik ingyenes egészségügyi állapotfelmérést és vizsgálatokat végeztek. A kiállítók az egészséges életmód és táplálkozás jegyében mutatták be különleges portékáikat, és ingyenes kóstolókkal is várták a kedves vendégeket – mi magunk is végigkóstoltunk mindenkinél!

A programra Gyomaendrőd polgármestere, Toldi Balázs is ellátogatott, aki kedvesen köszöntött minden egyes kiállítót. Még egy fotóra is modellt állt nekünk, Dinyáné Bánfi Ibolya könyvtárvezető asszonnyal együtt. A rendezvényen a helyi televízió is jelen volt, és felkért minket egy rögtönzött kis interjúra, amit örömmel fogadtunk.

Nagyon jól éreztük magunkat, sok kedves embert ismertünk meg, akikkel osztoztunk az ásványok iránti rajongásban, és akikkel nagyokat beszélgettünk. Csodálatos nap volt, köszönjük!

 

A rendezvényen készült többi kép a galériában található.

 

 

 

 

 

Eseménynaptár

loader

Friss hírek

Magyar Minerofil Társaság Békéscsaba Városi Ásványgyűjtő Köre © 2016
Az oldalon sütiket gyűjtünk, hogy kényelmesebbé tegyük a böngészést. Erről bővebb információkat olvashat, elfogadhatja, vagy megtagadhatja.
További információ Elfogadom Megtagadom