Dr. Szalay Tibor leköszönt elnöki posztjáról

Júniusi köri gyűlésünk középpontjában egy – körünk életét jelentősen befolyásoló –, fontos esemény állt. Köri elnökünk, dr. Szalay Tibor – Tibi bácsink – huszonöt  eseményekben gazdag, tartalmas év után leköszönt posztjáról.

Dr. Szalay Tibor, a Magyar Minerofil Társaság Békéscsaba Városi Ásványgyűjtő Körének egyik alapító tagja a megalakulás óta lelkiismeretes munkával tartotta össze a csapatot, és segített a kiállítások, túrák, köri életünk szervezésben. A találkozón szép emlékeket felidézve tekintett vissza az elmúlt évekre.

Leköszönő elnökünk körünk múltjára visszatekintve büszkén állapította meg, hogy körünk sok szempontból fejlődött. A tagok gyűjteménye nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is szépen gyarapszik. Taglétszámunk a köri aktivitás tekintetében növekszik – egyre többen vannak, akik idejükhöz és eszközeikhez képest kiveszik részüket a szervezésből, a gyűjtött anyag bemutatásából, eseményeken való részvételből. Eszközeink gyarapodnak – az évek során sikerült hosszúhullámú UV lámpához jutnunk, mely segítségével már mutattunk be UV fényben világító ásványokat is. Körünk két sztereomikroszkóppal rendelkezik és egyéb eszközökkel, amelyek az ásványok megvizsgálását vagy megmunkálását segítik elő. Szakkönyveink száma egyre bővül, ahogy az irántuk való érdeklődés is. Vitrinjeink száma idén elérte a 22-t, folyamatosan felújítjuk őket és korszerű világítással ellátottak. Kommunikációnk is korszerűsödött, amikor csatlakoztunk a Facebook közösségi oldalhoz és saját üzemeltetésű weboldalunk is elindult, így egyszerűbb lett a kapcsolattartás a tagokkal és az érdeklődő külvilággal egyaránt. Köri működésünk alatt több diák tagunk is a geológus pályát választotta hivatásának, akikre nagyon büszkék vagyunk.

Dr. Szalay Tibor végül nagy tisztelettel mondott köszönetet azoknak, akik az elmúlt években segítették a kör működését: az alapító tagoknak, köztük néhai Sztankó Jánosnak és feleségének; a Kazinczy Ferenc Általános Iskola vezetőségének és három igazgatónőjének, Fülöpné Fischer Katalinnak, Szeleczki Erzsébetnek és Laczkó Irénnek; az iskola tanárainak és szakdolgozóinak, köztük Kovács Lászlónak és Fejes Mihálynak; a Műker Kft.-nek, akik a vitrinek felszereltségében segítettek; végül a korábbi és jelenlegi tagoknak, akik szabadidejükből áldoztak azért, hogy körünk méltóképpen mutatkozhasson be a nagyvilág előtt és segítettek kezdeti célkitűzésünk megvalósításában, azaz szűkebb környezetünkben megismertetni az ásványok csodálatos világát.

Leköszönő elnökünk egészségi állapotára hivatkozva adta át posztját utódjának, Sipos Józsefnek, köri alapító tagnak, aki a kör egyhangú beleegyezésével örökös tiszteletbeli elnöknek választotta dr. Szalay Tibort.

 

Új köri elnökünk, Sipos József amellett, hogy a kezdetektől aktív tagja a körnek, tapasztalt hegymászó, túrázó és ásványgyűjtő. Legkedveltebb gyűjtőterülete a Zempléni-hegység. Korábbi köri találkozóinkon számos előadást tartott már az egyes lelőhelyekről, vagy bizonyos ásványokról, esetleg egy hegymászás élményeiről. Elmondása alapján igyekszik alázattal folytatni azt a munkát, amit Tibor elkezdett. Tervei közt szerepel a köri gyűjtőtúrák gyakoriságának növelése, illetve a régebbi, már nem aktív tagok felkeresése.

A titkár pozícióra újból megválasztotta körünk Gulyás Pétert, aki 1998-óta látja el lelkesen és precízen ezt a feladatot. Péter amellett, hogy megköszönte a további bizalmat, kihangsúlyozta, hogy az elnök és a titkár is nagy mértékben számít továbbra is a tagok segítségére, lelkes munkájára, hiszen közös érdemünk mindaz, amit a kör a mai napig elért.

A találkozó végén egy nosztalgikus vetítéssel emlékeztünk korábbi kiállításainkra, gyűjtőtúráinkra.

Köszönjük a tagoknak a nagyszámú részvételt! A következő köri gyűlést július 6-án, csütörtökön tartjuk, amikor szó lesz a közeljövőben tervezett gyűjtésekről is.

Az új érdeklődőket is szívesen látjuk tehát július 6-án, 16:30-tól a Csabagyöngye Kulturális Központ Pataky termében.

 

A találkozóról készült többi kép a galériában található.

 

 

 

 

Eseménynaptár

loader

Friss hírek

Magyar Minerofil Társaság Békéscsaba Városi Ásványgyűjtő Köre © 2016