A héten tartottuk meg az októberi köri találkozót. A fő téma ezúttal a meglévő és leendő kiállításaink voltak, de alkalmunk nyílt új ismeretekkel is gazdagodni. A frissebb tagok szemléletes példákon keresztül tanulhatták meg a különbséget a természetes ásványösszenövések és a ragasztott utánzataik között.
A börzéken és vásárokon előfordul olykor, hogy utánzatokkal próbálják átverni a gyanútlan, kezdő ásványgyűjtőt. Az alapkőzetre olykor pillanatragasztóval helyeznek egy látványos kristályt, majd a ragasztót elfedve apró törmeléket szórnak köré (lásd a képen a kvarckristály vagy a lila fluorit körül). Ezt kis gyakorlással már a friss gyűjtők is ki tudják védeni, és immár mi is tapasztaltabbak lettünk.
Előfordul továbbá, hogy egy szép példány szállítás során megsérül. Ezt úgy orvosolják, hogy visszaragasztják a letört darabot, de az eredeti ásvány értékét így már nem lehet visszaállítani (lásd a törés vonalát a képen).
Mindezek ellenére létezik gyönyörű kombináció, mint ahogy a képen látható szép gipszkristály a kvarc ágyon.
Megfigyelhettük azt is, hogy a Máramarosi gyémántra jellemző bipiramisos kristályszerkezet (lásd a képen) létrehozására más kristályok is képesek.
Ilyenek a képeken látható füstkvarc, hegyikristály és tejkvarc változatok is, melyet köri titkárunk mutatott be nekünk.
Megcsodálhattuk továbbá egy köri tagunk legújabb gyűjtött ásványát is, egy gyönyörű opált a mátraalji Kisnánáról.
A találkozón készült összes képet itt tudod megnézni.
Köszönjük minden tagnak, hogy eljött, legközelebb novemberben találkozunk! :)
Két héten át volt megtekinthető az ásványkiállításunk Sarkadon az Ady…